header kep

Ajánlatkérés

Tippek a tető színének kiválasztásához

Amennyiben újonnan tervezünk házat építeni, vagy esetleg tetőcserén gondolkozunk, akkor mindenképpen alaposan meg kell fontolnunk a tető színezetének kérdését is. Ez a döntésünk ugyanis nem csupán esztétikai tényezők miatt lesz lényeges, hanem az energiahatékonyság vagy a komfortosság szempontjából is.

 

Mindenekelőtt fontos, hogy építkezés vagy felújítás előtt informálódjunk a helyi építésügyi hatóság előírásairól. Bizonyos helyeken ugyanis vannak a település vagy éppen városrész arculatára vonatkozó rendelkezések, melyek többek között a tetők színárnyalatát, formavilágát is szabályozzák. Ajánlatos ténylegesen első kézből tájékozódni, nehogy aztán később emiatt komolyabb problémákba ütközzünk.

Amennyiben fontos számunkra az esztétikus megjelenés, akkor a háztető külseje tekintetében két nagyobb irányvonal közül választhatunk: az egyik inkább a minimalista trend, mely a szürke és annak árnyalataival dolgozik többségében, a másik pedig a mediterrán, kissé antik stílus. Utóbbi a barnásabb, sárgásabb színeket részesíti előnyben, és esetükben nem is feltétlenül csak egy árnyalatú tetőcserepek jöhetnek szóba. Az egyszerűség, letisztultság kedvelőinek mindenképp tanácsosabb minimalista stílusú tetőben gondolkodniuk, hiszen a szürke vagy annak árnyalatai könnyedén és ízlésesen kombinálhatók rengetegféle színnel. Akik pedig a melegebb, barátságosabb lakberendezési stílusért vannak oda, egyértelműen a másik vonalon érdemes elindulniuk. Ezenfelül azonban alapanyag és forma tekintetében ugyancsak hatalmas választékkal kell majd szembenéznünk.

A háztető színének kiválasztásakor a szomszédos épületek tetőit is figyelembe kell vennünk. Ezen felül az sem elhanyagolható szempont, hogy milyen árnyalatú otthonunk vakolata. A háztetőnek és a külső falak burkolatának összhangban kell lenniük. Választhatunk hasonló árnyalatokat, de dönthetünk egy bátrabb, kontrasztos színpáros mellett is. A falak mellett a tetőnek illenie kell a nyílászárók, ereszcsatornák, lemezfelületek és zsalugáterek színezetéhez is. Összességében azonban tanácsos maximum 2-3 színt kiválasztani otthonunk külső megjelenését illetően.

A cserepek idő- és színtartása természetesen nem azon múlik, hogy milyen árnyalatú tetőfedő anyagot választunk. A világos színeken persze könnyedebben meglátszódhatnak a különféle szennyeződések, azonban ez nem a tető tartósságáról ad tanúbizonyságot. A cserepek időtállóságáról a felületkezelés gondoskodik, nem pedig a szín. Mindemellett viszont a hőszigetelést előtérbe helyezve, érdemesebb világosabb árnyalatú tetőfedő anyag mellett döntenünk. A szürke és sötétebb cserepek nagyobb mértékben elnyelik a hőt, mint a világos árnyalatúak, mellyel fokozhatják a tető- és lakótér hőmérsékletét. A végső döntés meghozatalakor ezért ajánlatos ezt is figyelembe vennünk. 

 

Vissza
Váltás teljes nézetre!