header kep

Ajánlatkérés

Az őszi tetőszigetelés előnyei

Hamarosan beköszönt a tél és vele együtt a fűtési szezon is kezdetét veszi. Amennyiben otthonunk nem megfelelő szigeteléssel rendelkezik, az ebben az időszakban magas fűtési számlákat fog eredményezni. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem is érezzük kellőképpen melegnek otthonunk hőmérsékletét, hiszen az nem tartja bent. Az utcát fűteni pedig egyenesen pazarlás.

 

Otthonunk hőszigetelése szempontjából fontos tényezők a nyílászárók, a falak, valamint a tető szigetelése. Amikor erre a témakörre gondolunk, leginkább csak a homlokzat jut eszünkbe. Valójában azonban a hőszigetelés szempontjából a tetőtér megfelelő szigetelése éppen ugyanolyan, vagy akár nagyobb fontossággal is bír. Télen ugyanis, amikor a meleg bent tartása a cél, a leglényegesebb szerephez a tetőszigetelés jut, hiszen a meleg levegő felfelé száll. A magas költségek árán előállított hő java részét tehát a tetőn keresztül tudjuk elveszíteni. Hiába vannak esetleg vadiúj nyílászárók beépítve, ha a tetőszigetelés nincs jól megoldva, hiszen a födémen át kimegy a sok energiával képzett hő. Az enyhébb őszi hónapokban azonban még nem késő ezt helyrehozni, hogy aztán az igazi fagyos idő beálltával már ne kelljen emiatt aggódnunk, illetve feleslegesen sokat fűtenünk, miközben nem is érezzük igazán melegnek a beltéri hőmérsékletet.


Az ősz azért is lehet tökéletes időszak a tetőszigetelésre, hiszen amennyiben vannak gyerekek a családban, ők a nap java részét ilyenkor már iskolában vagy óvodában töltik. A nyári szünetben egy felújítási, karbantartási munkálatot ebből a szemszögből sokkal nehézkesebben lehetne kivitelezni. Emellett ősszel már kedvezményesebb áron lehet beszerezni a legtöbb szigeteléshez szükséges alapanyagot. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy modern, hatékony szigetelés nem éppen olcsó történet, ezért érdemes kivárni, hogy az alapanyagok ára kicsit lejjebb menjen.
 

Az időjárás sem elhanyagolható szempont a szigetelési munkálatok tekintetében. A nyári kánikula a szigeteléshez használt kötőanyagoknak (ragasztók, vakolat, stb.) ugyanannyira nem tesz jót, mint a téli mínuszok. Az őszi hőmérséklet viszont pont ideális erre. Az ilyenkor a tetőszigetelésre fordított összeg pedig rögtön elkezd megtérülni, ahogy egyre hidegebbre fordul az idő. Megfelelő tetőszigeteléssel ugyanis kevesebb fűtés, ezáltal alacsonyabb rezsi költség mellett tudunk tartós meleget létrehozni otthonunkban.

 

Vissza
Váltás teljes nézetre!