A legelterjedtebb tetőformák

A tetőszerkezeteket megkülönböztethetjük alapanyaguk szerint, de önmagában már a formájuk is különféle tulajdonságokkal ruházzák fel őket – az esztétikai eltérések mellett - például vízelvezetés, szigetelés szempontjából. A tetőidomokat formájuk alapján két alapvető csoportba oszthatjuk: vízszintes tetősíkokra vagy magastetőkre.

Az egyik legrégebbi és legletisztultabb tetőidom a nyeregtető. Többnyire két azonos vagy kissé eltérő hajlásszögű tetősíkkal van határolva, amelynek végeit oromfalak zárják le. Leggyakrabban téglalap alakú épületre húzzák fel. Ehhez nagyon hasonlít a félnyeregtető nevet viselő tetőszerkezet. Ez gyakorlatilag a gerincvonal mentén megfelezett nyeregtetőt jelenti. Csupán egy tetősíkból, tűzfalból áll, a végeit pedig szintén oromfalak határolják.

A kontyolt tető alapvetően egy nyeregtető fajta. Az eltérést az adja, hogy az oromfal felőli végeit háromszög alakú tetősíkokkal zárjuk le. Ennek létezik egy másik típusa, az úgynevezett csonka kontytető, melynél a kontyolt tetőrész nem teljes tetőmagasságú, a háromszög alakú lezáró elemek ereszvonala pedig magasabban kap helyet. Végül azonban ugyancsak oromfal határolja el. Van még egy bizonyos oromzatos kontytető nevet viselő tetőforma, melynél oromfalakhoz kapcsoljuk a tetőgerinc alatt elhelyezkedő kontyolt tetőrészt. A tetőtér hatékony helykihasználása végett régebben gyakran alkalmazták a manzárdtetőt, mely gyakorlatilag a tört tetősíkokkal határolt nyereg-, valamint konytetőt kombinálja.
 

A négy, esetleg öt háromszög formájú tetősíkkal határolt, egy tetőcsúcsba összefutó tetőforma, a sátortető megnevezést kapta. Alakjából sejthető, hogy többnyire négy- vagy sokszögű szerkezetre építhető fel. A sátortetőnél magasabb tetőforma toronytető néven terjedt el. Ez esetben a tető magassága elérheti a szerkezet szélességének dupláját vagy akár háromszorosát is. A sátortető két másik típusa a kör alapú kúptető, illetve a kör vagy sokszög alapra felépített, íves vonalvezetésű kupolatető.

Ezek a tetőformák kizárólagosan önmagukban ritkán figyelhetők meg, hiszen nagyon egyszerű (téglalap, négyzet) szerkezetű épületekre illenek csak. A valóságban ezeket kombináltan alkalmazzuk, összetett tetőformákat hozunk létre, hiszen az épületek is többnyire komplikáltabb alaprajzzal rendelkeznek.