header kep

Ajánlatkérés

Mi is az a napelemes tetőcserép?

A napelemes tetőcserép egy magyar találmány, melynek gyártása és forgalmazása idén kezdődik meg hazánkban. A szolárcserépként is emlegetett újdonság, egy olyan tetőcserepet takar, melybe konkrétan napelem van integrálva.

 

Számos előnnyel rendelkezik ez a forradalmian új találmány. Először is említendő, egy talán nem is olyan számottevő pozitívuma, mely az esztétikusság lenne. Mivel a hagyományos sík napelemekkel ellentétben ez a típusú tetőfedő produktum kiváló megjelenéssel is bír egyben. Előreláthatólag négy formájú cserép kerül majd forgalomba, melyek a tradicionális tetőcserepekre emlékeztető, azonban modern külsejű termékek lesznek. Súlyra hozzávetőlegesen csupán egyharmada a táblás napelem rendszereknek, így sok esetben a tetőszerkezet megerősítésére sem lesz pluszban szükség.


Ez a magyar termék továbbá hatékonyabb működéssel is rendelkezik, hiszen nemcsak délben kiváló a hatásfoka. Reggel hét órától, délután öt óráig ugyanis mindig akad olyan felület, amelyet megfelelőképpen ér a napsütés, hogy abból energiát tudjon termelni. A napelemrendszerekhez képest ezáltal, akár 70%-al több energiát is képes előállítani. Cseppet sem elhanyagolható tulajdonsága, hogy árnyékban is hasznosítani tudja a visszaverődő fényt.
 

EA megszokott üveg felület helyett, a napelemes tetőcserepeken teflonhoz hasonló anyag van. Ez jobb fényáteresztő adottságokkal és hosszabb élettartammal bír egyben. A nap során begyűjtött energiát 8-10 óráig tudja tárolni, így végeredményben a nap 24 órájában képes energiával ellátni egy háztartást. A felröppenő hírek alapján egy négyzetméternyi napelemes cserép ára nem fogja meghaladni a 200 ezer forintot. Jelenleg még vitatott hihetetlenül jó hatásfoka, de ha minden igaz, pár hónapon belül már Magyarországon is beszerezhető lesz.

 

Vissza
Váltás teljes nézetre!